Két és fél órája fejeztem be a harmadik órámat, azóta kb semmit sem csináltam, csak kajáltam, TV-t néztem, mosogattam...
Elég szar most.
Ez a hét szimplán olyan volt, mint egy rémálom. Nem nekem konkrétan, hanem annak, aki a Legdrágább Nekem a Világon. Utoljára Dániában éreztem ilyet, hogy legszívesebben tömeggyilkossá válnék, mert nem bírom elviselni az igazságtalanságot, de tudom, az nem megoldás semmire. De egyszerűen bosszant (mit bosszant, felb*ssza az agyam), hogy ilyen tökéletlen a világ, amilyen. Részletekbe nem megyek bele, mert egyrészt nem érdemes, másrészt mert hosszú és harmadrészt mert abszolút confidential, de az igazság az, hogy tök csalódott vagyok és az igazságos világba vetett hitem most újra semmivé foszlott. Tudom, globalizálom a problémát meg általánosítok, de ez a hét valahogy mintha azért lett volna egyáltalán, hogy bebizonyítsa, hogy még a kiemelkedően tehetséges emberek között is vannak kicsinyesek és alattomosak és hogy ez a világ definitely nem a létező világok legjobbika.
Picsapicsapicsa. Ráadásul megjött az ősz, ezerrel fúj a szél és paprikajancsis az idő*. Eh.
* esik az eső, süt a nap
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.