A jószándékkal kikövezett út

Olvasom ezt a félredugós cikket és közben szétdurran az agyam. Délután még akartam gyereket. 

Istenem, én annyira félek a némafilmektől.

Eszem a csirkemellsalátámat tzatzikivel és bámulom az ablakon tükröződő karácsonyfaizzók fényét. Villan a fény. Visszapillantok az eredeti izzókra, semmi. Nó villanás. Odanézek az ablakra, villogás. Visszanézek, semmi. Aztán rájövök, hogy néha pislantok.  

Lehet, hogy nyitok egy álmos blogot, mert nagyjából minden éjjel termelek valami furcsa fantáziaszüleményt... A baj csak az, hogy nem tudom szépen kidolgozni a sztorikat, mert ezek inkább csak hangulatok, pillanatok, érzések sorozatai. Mint például ez: Anyuéktól otthonról indulok…

Tegnap este kártyáztunk, ma voltunk korizni, holnap meg ha minden igaz, színházba megyünk. Zajlik az élet, mint a Duna jege, juhéjj.

Mostanság többször kavarognak arra a gondolataim, hogy vajon milyen lesz a közös gyerekünk... Mivel külsőleg AV és én szöges ellentétben állunk*, a hogy néz majd ki kérdéskör rendesen rejt homályt, úgyhogy ezen szoktam a legtöbbet filózni. Ami biztosra vehető, talán az, hogy…

Több dologról is szeretnék írni. A munkahelyemről, a kitartásról, mint olyanról, a halottas oldalról, a karácsonyi kívánságaimról, a körülöttem zajló idegesítő dolgokról meg ilyesmikről. De most nem írok semmirőse.

Miután az új rendszer szerint jár nekem havi 500 Ft (!) értékű kultúrautalvány is, felhatalmazva érzem magam, hogy rendszeresen átgondoljam, milyen darabokat néznék meg mostanság szívesen. Nos: Jövőre veled ugyanitt II Egy szerelem három éjszakája Két férfi, egy nő…