Ma rádöbbentem benn, hogy a munka nem időszakos cselekvés, nem olyan, mint az egyetem, aminek látod a végét, amiről tudod, hogy egyszer csak vége lesz, hanem olyan igazi, hamisítatlan, végtelen dolog...
James Joyce érezhetett így, amikor ifjúkorában hallgatta a pokol végeláthatatlanságáról szóló prédikációkat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.