Ma tegnap még annyi volt, hogy délután ugyan megint összezördültünk, de azért két hüppögés között szemrevételeztem a templomunkat, azaz arratekertem a brinyóval és jól benéztem a kapun, amin épp néhány kardigános, szemcsis lány sietett ki az ugyancsak kardigános, szemcsis anyukájával vagy barátjával az Anyák napi műsor istentisztelet után, hogy elérje az arrafelé minden óra tízkor és negyvenkor járó buszt.
Végigtekintve a gúnyámon és elképzelve viseltes és zilált külsőmet, amin nem dobott sokat a muslicáktól maszatos orcám sem (na mondjuk az muslicák nélkül sem nyom sokat a latban), úgy döntöttem, nem kérdezem meg ott és akkor a lelkészt, összeadna-e két tüzes tekintetű ifjút, úgyhogy inkább elkerekeztem a tetthelyről, remélve, hogy senki sem látott meg, akivel az ügyben egyszer még tárgyalnivalónk lesz.
Hazafelé a Lövölde tér dallamára még költöttem egy új szöveget, nevezetesen azt, hogy Wekerle telep, ott mindig hideg van, Wekerle telep, ott nem süt a nap sehonnan, Wekerle telep, ott sosincs nyár, csak ősz vagy tél, vagy csak úgy képzelem én (a félkövér a hangsúlyt hivatott jelezni, azért, hogy bárki, bárhol, bármikor el tudja énekelni ezt az igazán eredeti nótát még akkor is, ha épp nem vagyok ott, hogy adjam a ritmust) majd miután hazaértem és megvacsiztunk, megnéztük az Üvegtigris II-t, most pedig hideg kanállal próbálom lenyomni a szemem héját, ami jócskán feldagadt a mai tekintélyes mennyiségű sírás következtében.
Hát ennyi hirtelen. Szép új hetet mindenkinek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.