Na, a gyűrű sztori tovább gyűrűzött. Klapkáéknál persze nem volt nagyobb méret, undok lebaszás (aztán tegnap miért nem vették észre, hogy kicsi?) és szájhúzás viszont annál inkább. Mintha legalábbis az eladóbanya gondja lenne a dolog és nem a mi bosszúságunk... Nem tudom mit kell azon kiakadni, ha a választott gyűrű kicsi és próbálunk helyette találni egy olyat, ami mindkettőnk ujjára jó és még tetszik is. Öt percnyi böngészés és néhány csesztetős megjegyzés után feladtuk és átsétáltunk a közeli ötvöshöz, hogy tágítsa ki a gyűrűmet, mert megfullad az ujjam a szorítástól és nekünk csak ő, ő kell. A jókedélyű negyvenes férfi aztán letört, mert azt mondta, fehéraranyat ő nem mer tágítani, mert az borzasztó könnyen elszakad és a karcolatot utána már lehetetlenség ugyanolyanra megcsinálni, mint az eredeti. Beszartunk. Akkor nem tágítunk. Visszasomfordáltunk Klapkáéhoz, hogy válasszunk egy másik gyűrűpárt vagy legalábbis megkérdezzük, mit lehet tenni, jön-e még ilyen gyűrű nagyobb méretben két hónapon belül, rendelni lehet-e esetleg, vagy bármi... A nőn már látszott, hogy idegbaj közeli állapotba került, ahogy meglátott minket, holott tegnap és ma ha összesen fél órát foglalkozott velünk, sokat mondok... Az ember karikagyűrűt ha minden igaz egyszer vesz az életben, nem tudom mi az az iszonyatosan bosszantó, amin felhúzta magát, hogy töprengünk a vásárlásnál. No mindegy. Éljen a tolerancia. Két perc alatt átnéztük a kínálatot és megállapítottuk, hogy a tegnap választott gyűrűnél nincs jobb, a sárgaarany már visszalépésnek számítana, főleg azért, mert a két, méretben nagyjából okés sárgaarany gyűrűpár közül nekem az egyik, AV-nek a másik tetszett csak és kizárólag. Elképzelés nélkül kitámolyogtunk az ajtón (immáron harmadszor) és visszasiettünk az ötvöshöz (immáron másodszor), hogy megkérdezzük, minden típusú sárgaarany gyűrűt tágít-e, vagy azok között is vannak elpattanásveszélyesek. Vannak. Ekkor jött a megmentőnk, az ötvösmester bátor kolleginája, aki látva tanácstalanságunkat, na majd én eltöröm felkiáltással megragadta a gyűrűmet és a tágítóberendezéshez vitte. Bennem megállt az ütő a gondolatra, mi lesz, ha elpattan szerencsétlen kis gyűrűm, de a lépésről-lépésre zajló tágítás olyan óvatosan történt, hogy túlélte a megpróbáltatásokat és egy méretet hízott, ami már-már tökéletes illeszkedést eredményez.
Röviden: most már mind a két kezemre jó a gyűrű. Éljünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.