Ma csak annyi volt, hogy voltunk otthon. Tegnap fél 2-ig kukacoztunk, úgyhogy ma fél 11-ig aludtam zsinórban. De nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy voltunk otthon, ahol kaptam Sacher tortát meg kölökpezsgőt. Meg kólát. Meg töltött sült csirkét. Meg rengeteg élményt. Magamról.
Az úgy volt, hogy Apura - talán a szülinapom miatt - rájött valami nosztagia és a garázsból előkaparta az évtizedek óta ott porosodó 8 mm-es filmlejátszót. Hát volt fogak csikorgatása. Elsősorban az én részemről. Hiszen amíg Apu büszkén mutogatta 20 kilóval könnyebb és 35 évvel fiatalabb (bár ugyanolyan vigyori) önmagát, Anyu pedig elégedetten, csendben nézegette szintén 15-20 kilóval könnyebb és 25 évvel ezelőtti formáját (most realizáltam csak, Anyu milyen kis csini volt anno); én hol lapítottam, hol fetrengtem a röhögéstől, mert egy dagadék, a filmek 90%-ban szőlőt vagy szalonnát majszoló, idegesítő fejű, komoly képű, vastag szájú, a mostani hiperaktív kölyköket megszégyenítő módon folyamatosan kalimpáló, mocorgó egy éves kis ösztönlényre azt mondták, én vagyok.
Persze nem hittem el.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.