Érdekes ez az új bedolgozós munka...
Az igazság az, hogy eddig nagyjából egy körben mozogtam... Húsz - harminc év közötti értelmiségiek, viszonylag normális, intelligens fiúk-lányok... Ha néhanapján beleakadtam egy-két húsz centivel a föld felett járó p*csbe vagy p*csába (inkább az utóbbiakhoz volt szerencsém) azokat faképnél hagyhattam vagy úgy, hogy odavetettem, hogy hülyékkel nem lehet tárgyalni, vagy úgy, hogy felírtam a kis noteszembe, hogy na, ennek nincs bocsánat, ez egy segg, szót sem érdemel.
Most pedig... Jön ez a sok idegen, 20 és 60 között, tíz percig beszélek velük és ez alatt a tíz perc alatt lejön, ki a p*cs és ki a p*csa... Mert van, aki értelmesen elmondja, mit akar, kérdez, érdeklődik, figyel... Közülük a fele el is hiszi, amit mondok, őket szeretem, hozzájuk még gépelés közben is tudok egy-két kedves szót szólni, hogy milyen szép a fiuk neve, milyen jó a mobilszámuk, ilyesmik; de aztán ott a másik felük is, akik csak szkeptikuskodni tudnak és ha olyat mondok, amit ők másképp tudnakhisznekgondolnak, csúnyán néznek, mintha talán én tehetnék róla, hogy figyelmetlenek... Ha nekik megmutatom az írásos törvényt, némelyikük megnyugszik és befejezi az okoskodást, viszonylag még őket is bírom, bár nem szólok hozzájuk semmi extrát (hiába, nem felejtek); de aztán vannak, akik ezután is folyton belekötnek mindenbe... Na ők az ú.n. félp*csök / félp*csák...
És aztán még sajnos vannak az abszolút p*csök / p*csák... Két típusuk ismert: Akik úgy csinálnak, mintha szívességet tennének, akik simán letegeznek, akik ciccegnek és unottan néznek és akik mindenre egy kis undok szájhúzással reagálnak, illetve a felnyírt hajú öntudatosok, akik külön kis kimutatásokkal felfegyverkezve jönnek, akik bemagolják az összes rendeletet és akkurátusan mindig a legfrissebb újításokra kérdeznek rá és már a kérdésfeltevésük közben van valami vádló diadalittasság a szemükben. Na őket utálom.
Mert érted. Legyen egy nő határozott, magabiztos, legyen, lelke rajta, de ennek nem kéne feltétlenül egyet jelentenie azzal, hogy a neme minden lágyságát feláldozza a keménység oltárán. A kedvesség és a határozottság nem egymást kizáró fogalmak. Szerintem. Az igazat megvallva, nem vagyok képes megérteni azokat, akik úgy gondolják, szegényebbek lesznek attól, ha egy tök ismeretlen embert, aki ráadásul az ő érdekükből van ott, emberszámba vesznek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.