A jószándékkal kikövezett út

Egyébiránt...
Ilyen hülye Karácsonyunk sem volt még soha. Fíling nulla.
Hiszen nem elég a költözés terhe, az "elválás" fájdalma, valós fájdalom is nyúz... Tegnap reggel - miután a bal pofám akkorára fúvódott fel, mint egy rendőrautó - nem volt más választás, elmentünk a körzetihez, aki első pillantásra megállapította azt, amitől én már rettegtem egy ideje, hogy ez a fájás... Bizony az egyik fogamtól ered... Nosza, felírt valami antibiotikumot, majd mellékesen javasolta, hogy ha gondolom, menjek el a fogászatra, ami itt meg itt van. Gondolván, hogy ha a gyógyszer nem lapítja le a fejem, a Karácsony és a költözés viszont vészesen közeleg, így is úgy is el kell menni a fogorvoshoz, rám nem jellemző legyünkrajtatúl felkiáltással elmentünk a fogászatra. A fogásznő elszörnyedt fejét látni kellett volna, amint elárultam, hogy a körzetidoktornő azt mondta ráérünk... Rámrivallt, hogy azonnal húzzak a szájsebészetre és búcsúzzam el a bal alsó hatostól, mert ma reggel mostam meg utoljára. Kellőképpen megrettenve zizegtünk át a kórházba (a 3. épületbe), ahol Aranyvirágom egy kedves "ügyes legyél" csókot nyomott az ép felemre és otthagyott, várva a végzetem... (Elvégre 11 volt és az ő munkaideje 9-kor kezdődik...) 11.22-kor kaptam egy három adag érzéstelenítő injekciót, kettőt az arcomba, egyet a fogam alá, majd 11.35-kor elkezdődött az egész...

ITT MEGKÉRNÉM ÉRZÉKENYEBB LELKÜLETŰ (VAGY ÉPPEN FOGFÁJÁSSAL KÜSZKÖDŐ) OLVASÓIMAT, HOGY NE OLVASSANAK TOVÁBB!!!!
 
Szóval. A szájsebész először nyugis volt. Kis fogójával magabiztosan belenyúlt a kis arcomba és megragadva a fogam, elkezdte csavarni kifelé, mint egy kullancsot. Éreztem, hogy gáz lesz, mivel úgy éreztem, hogy az egész fejem csavarja, nyüszögtem, mint egy csapdába csalt kutya, de már nem volt visszaút. A nő keze beleremegett a feszítésbe és a fogam úgy döntött nincs mit tenni, ha már tépnek, itt lépni kell - fogta hát magát (fogta hehe érted) és ripityomra tört az összecsukódó fogók erős szorítása között... Nem akarnám dramatizálni a helyzetet, de fogdarabkák röpültek össze-vissza, a szájsebész nő szemüvegét és ruháját pedig apró pici vérpöttyök lepték el... Vagy 4-5 percig szenvedett még, próbálta fogóval kihúzni a (persze) bennragadt gyökeret, de semmi, semmi, semmi... Feladta. Helyesebben kiadta a jelszót: Vésni kell, majd összevarrjuk, nincs mit tenni... Akkor még nem gondoltam volna, hogy lesz fogászati eszköz, amit jobban fogok gyűlölni a fogóknál... Hát lett... Méghozzá ez a véső... A hozzátartozó kis kalapáccsal. Aki még nem próbálta, hát ne is akarja kipróbálni... A fogászati véső ugyanaz, mint a véső véső. Beillesztik a szájadba (gondolom az állkapocscsonthoz) és mint az állat ütik a kis kalapáccsal. Hihetetlenül durvabrutális egy eszköz. Azt hittem az agyamat kalapálja a doktornő minden egyes - különálló - kis - ütéssel. Az állkapcsom kiakadt - nem baj, majd visszarakjuk - hallottam a küszködő hangot valahonnan a fejem felöl... Ekkor eszembe jutott, hogy a kezeim morzsolgatása helyett talán ellent is tarthatnék a doktornőnek segítve így a szörnyű állapotban leledző állkapcsomat - és innentől kezdve ott ültem a székben, két kézzel tartva az állkapcsom - alulról; egy doktornő nyitotta ki a számat; egy másik verte a nemtudommim kalapáccsal és én próbáltam Velencére, a tengerpartra, Milánóra, Genovára, néhány jól sikerült szexteli estére koncentrálni életem eddigi legnagyobb fájdalma közepette... De hiába... Az istennek nem jött ki az a nyomorék gyökér (az a gyökér gyökér hehe) csak olyan 10 perc múlva... Akkor sem éreztem, csak meghallottam a doktornő bíztató szavait, hogy hinnye, én ilyet még nem láttam, azt hittem sosem szedjük ki, most már csak varrni kell... Mit bántam én, hogy damilvastagságú "cérnával" öltik össze a pofázmányom, hogy minden egyes öltést, cérnahúzást érzek és látok... A reménytelenségnek vége volt, hogy megőrülök a fájdalomtól vagy hogy szétverik az arcom egy rohadt fogászati székben...