A jószándékkal kikövezett út

Szóval keddnél tartottam. A délelőttöt Saint Leonardban töltöttük, ahol Európa (vagy a világ?) legnagyobb föld alatti tavában csónakáztunk, helyesebben nem mi eveztünk vagy ilyesmi, hanem bepakoltak minket egy oltári nagy csónakba és végigvezettek a tavon. Délután Valais…

Szóval szombaton egész emberi időben, némi valutaváltás után indultunk el a viamichelin szerint 1257 km-re lévő ideiglenes szállásunkra. Bár ki volt nyomtatva az útvonal, rábíztuk magunkat a beszélő navigációs cuccunkra és egy bécsi elkeveredést kivéve egész korrektül…

És a már-már megszokott wiwes kérdéseim egyik újabb gyöngyszeme: Mi értelme, ha valaki összesen a családi állapotát titkosítja, szóval minden egyéb látszik, kor, önjellemzés, munkahely, állatok blabla. 

A nap egyetlen pozitívuma, hogy ráleltem Wing honlapjára. A nap többedik pechje, hogy a számítógépemben nincs hangszóró vagy a franctudja, hogy hívják, sajnálom, megint pontatlan vagyok.

És bár azt szokták mondani, hogy ha egy karrier megfeneklik, az érzelmi élet fellendül (és fordítva), szerény személyem kivétel ebben a tekintetben is. Tegnap este még boldogan mentünk Anyuékhoz élménybeszámolni Svájcról, örültem, hogy nem is az én ötletemként látogatjuk…

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen eljön az idő, hogy az "Akkor holnap ugyanitt..." búcsú értelmét veszti. Az egyre erősödő versenyhelyzetre, az anyacégbe való beolvadásra és a tulajdonosváltásra hivatkozva a hétfőn még hat alkalmazottat foglalkoztató miniirodánk…

Hazajönni tíz internet nélkül töltött nap után úgy, hogy minden olvasott blog gazdájának szófosása volt, igen kellemetlen élmény. Senkinek sem kívánom.